Frissítés dátuma:

A költöztető dobozok az egyik legfontosabb kellékei a költözésnek. Nagyon nem mindegy azonban, hogy mit és hogyan pakolunk a dobozokba, sőt, fontos azt is tudni, hogy hogyan kell majd a szállításnál a dobozokat egymásra pakolni – nem beszélve a címkézésről. Cikkünkben megpróbáljuk összefoglalni, hogy hogyan is kell a dobozokat használni, ha költözésről van szó.

Szerezzünk költöztető dobozokat

A dobozok hallatán nem kell rögtön arra gondolni, hogy valamiféle különleges dobozokat kell vásárolni, mivel bármilyen méretű doboz megteszi a pakolásnak. A csomagoló dobozokat könnyű beszerezni, csak le kell menni a legközelebbi kisboltba és megkérdezni, hogy van e felesleges dobozuk, vagy megkérni, ha a következő alkalommal lesz, akkor tegyék félre. Nagyon sok dobozt lehet így a boltokból beszerezni, és fontos is, hogy legyen sok dobozunk, sokféle méretben, dobozba pakolni ugyanis sokkal könnyebb és sokkal nagyobb biztonságban is lesznek a tárgyak, dolgok, mintha másba pakolnánk. Az első lépés tehát a költözésnél, hogy beszerezzen minél több dobozt. Akár olyanokat is beszerezhet, amelyek Ön tud összehajtogatni, így sokkal kényelmesebben tudja tárolni őket a költözésig, és csak annyit kell összehajtania belőlük, amennyire szüksége lesz.

A költöztető dobozok előnyei

A dobozok sok előnyt rejtenek magukban és nem csak nekünk segítik a pakolást, hanem a cégnek is segítséget nyújtanak. Számunkra azért lesz előnyös a használatuk, mert áttekinthetőbbek lesznek a dolgok – természetesen csak akkor, ha a megfelelő módon használjuk a dobozokat, amiről még később szót fogunk ejteni –, a cégnek pedig azért fog előnyt nyújtani a használat, mert sokkal könnyebb lesz a kamion terébe bepakolni. Csak képzelje el a szituációt, hogy a csomagtérben dobozok egymásra vannak rakva, és képzelje el, hogy dobozok hiányában a zsákok és a zacskók vannak berakva. A különbség a rendezettség és természetesen biztonság. A dobozok tartják egymást, jó esetben úgy lehet őket egymásra tenni, hogy levegőnyi hely nem marad, tehát sokkal több mindent lehet így szállítani, míg a dobozok hiányában csupa káosz lesz a csomagtérben, sok hely elveszik, és ki is szakadhatnak a zsákok, zacskók, tehát nem lesznek biztonságban a tárgyak.

A költöztető doboz használata

A költöztető doboz akkor lesznek a leghatékonyabbak, ha tudjuk őket használni. Ez pontosan azt jelenti, hogy hogyan és mit pakolunk beléjük, illetve hogy hogyan címkézzük fel őket. Ha tanácsainkat betartja, akkor biztosan sikeres lesz a dobozolás.

Érdemes szobáról szobára pakolni, nyilván az új lakásban, házban is a hálószobába kerülnek majd azok a dolgok, amelyek most a hálóban vannak, és ugyanígy lesz ez a fürdővel, nappalival, gyerekszobával, dolgozószobával is. A dobozolás tehát kezdődhet így: dobozoljon be egy helyiséget először, legyen az például a hálószoba. Jó megoldás lehet, ha színek szerint választja szét a dobozokat, tehát a dobozra ragasztott post it színe alapján, vagy a filc színe alapján tudni fogja, hogy a dobozban lévő tárgyak melyik szobába valók.

A színek mellett érdemes számozni is a dobozokat, természetesen a logika már csak a dobozoló személyeken múlik, de a tapasztalat azt mutatja, hogy jó úgy számozni, hogy a kisebb számok kerülnek azokra a dobozokra, amelyekben lévő tárgyakat alig használunk, tehát például a dísztárgyak, vagy a szezonális ruhák, és a nagyobb számok kerüljenek a hétköznap mindig használt tárgyakat tartalmazó dobozokra, például a konyhai eszközösre, fürdőszobai kellékesre stb. Nyilván a pakolási sorrendet is meghatározza ez: előbb pakoljuk el a kevésbé szükséges dolgokat, és csak legutoljára a mindennapi tárgyakat és ez a kipakolást is meg fogja könnyíteni. Ha a Dióköltöztetés szolgáltatásait választja, akkor nem lesz szüksége költöztető dobozokra, mivel minden szükséges eszközzel rendelkezünk a sikeres költöztetés és bútorszállítás lebonyolításához!

Azt pedig talán már mondanunk sem kell, hogy legyen a törékeny tárgyas dobozokra ráírva, hogy törékeny.
Legyen egy doboz, ami az utolsó, és amiben azok a dolgok vannak, amelyek kellhetnek, még a költözés közben is – ez a szükség doboz, ami bármikor elérhető, amit bármikor kinyithat. Csomagoló dobozokat és más hasznos holmit bérelhet nálunk! Melyek a leggyakoribb hibák, melyeket elkövethetünk költözéskor? Cikkünkből kiderül!