Irodaköltöztetés esetén Budapest vagy Magyarországon új kihívások várják új irodában? Költöztetés kellene, de nem tudja, hogyan álljon neki? Mutatjuk, miért érdemes költöztető cég munkáját igénybe venni, ha irodaköltöztetés a feladat. Lényegtelen, hogy az első emeletről a másodikra helyezi át irodáját, vagy a város egyik végéből a másikba, illetve az ország keleti csücskéből költözik a nyugati végekre, egy iroda költöztetése nagyon komoly feladat, amely megfelelő tervezést, ütemezést és megvalósítást igényel.
Lássuk először, milyen lépésekből áll egy irodaköltöztetés !
– Bútorok előkészítése szerelése, igény esetén csomagolása.
– Rakodás a becsomagolt bútorok számítógépes felszerelések egyéb tárgyak.
– A dobozokba rakott iratokat is berakodásra kerül.
– Amennyiben van értékmegőrző eszköz, pénztár, bútorszéf, azok előkészítése és szállítása.
– A nyomtatók, szkennerek, iratmegsemmisítők szintén becsomagolva szállításra kerülnek.
– Az új helyszínre megérkeznek az eszközök és bútorok. -A berendezési tárgyak berakodása az új irodába -Igény esetén kicsomagolás és összeszerelés .
Az irodaköltöztetés ilyen egyszerű lenne? Megoldom a haverokkal a hétvégén!
Az házilag irodaköltöztetés komoly felelősséget jelent, de egy költöztető cég a költöztetés munkavégzés alatt álló eszközökért anyagi felelősséggel rendelkezik. De amennyiben lelkes és néhány erős embert sikerül összeszedni nem lehetetlen a legtöbb esetben. Fontos előre felmérni, hogy fizikailag vállalható-e. Esetlegesen bútorszerelésre lesz e szükség fog e érteni valaki hozzá. Megfelelő szállító eszközök rendelkezésre állnak e. Amennyiben belevágnak tőlünk rendelhetnek teherautót sofőrrel m kézikocsikkal. Ne feledkezzünk meg egy dologról. A költöztető cég felelős azért, hogy az adatot tárgy az irodaköltöztetés ideje alatt ne kerüljön illetéktelen kezekbe kezekbe. önálló költözés esetén erre is figyelni kell.
Praktikus tippek az irodaköltöztetés esetére.
A mai modern világban egy iroda kiépített számítógéprendszer és internethálózat nélkül elképzelhetetlen. Ez nagy sok-sok ellenőrzést igényel, kábelt, elosztót, kapcsolót, megszakító jelent, ezeket előzetesen szét kell szerelni. Amennyiben a cégnél nincs rá szakember, erről gondoskodni kell előzetesen .
Az irodai bútorokat, íróasztalokat, számítógépeket, monitorokat vagy nyomtatótartókat, igény esetén szét kell szedni elemekre. Előfordul a bútoroknál hogy ha felcseréljük a polcokat nem megy a helyére, ekkor jelölni kell a sorrendet. Gyakran speciális csavarokkal rögzítik egymáshoz az elemeket, ezekhez megfelelő szerszám kell ,és a csavarokat el kell csomagolni, a hozzá tartozó bútorokhoz .
Sok irodában találhatók értékes dísztárgyak, a festmények , órák, szobrok , kiállítási darabok. Ezek becsomagolásához, hullám papírt, légbuborékos fóliát , kartondobozokat célszerű használni.
Nem feltétlenül kell egy sarki boltba lefutni kartondobozért , kérhet tőlünk is a költöztetéséhez. Az elektronikus adathordozók, a törékeny, érzékeny tárgyak csomagolásához szükség lehet légbuborékos fóliára. Így a megfelelő méretű dobozba, a légbuborékos fóliába csomagolt tárgyakat biztonságosan készíthetjük elő. Ne felejtsük el a dobozokat megfelelő módon ragasztószalaggal megragasztani. Erre a mondás inkább több mint kevés legyen rajta .
Az iratanyag dobozokba való csomagolása nagy figyelmet igényel irodaköltöztetés esetén. Sok plusz munkát tud okozni, ha csak random be vannak ömlesztve a dobozokba. Az iratanyagok csomagolása esetén az egyik optimális megoldás erre , ha az csomagolja be aki dolgozik az iratokkal . Megfelelően tartva a sorrendeket a dobozokba, a dobozokra feliratozva a tartalma a sorrendre utaló adatok az érkezési címen az emelet ajtószám esetlegesen név .
– Ha kiderül, hogy irodaköltöztetés kell, ne várjunk a csomagolással az utolsó pillanatig. Időben kezdjünk el pakolni.
– Szerezzünk be kartondobozokat ragasztószalagokat. A dobozokat mindig teli pakoljuk.
– Ne keverjük össze a különböző helyiségekből származó tárgyakat, figyeljünk a lepakoláskor, hogy a helyére kerüljön minden.
– Tervezzük meg a felrakodási sorrendet, a szállítóeszköz belső terének minél jobb kihasználása érdekében.
– A dobozokat okvetlenül ragasszuk le erős ragasztószalaggal akár több részen is, ezen ne gondolkodjunk a több az nem lesz kevés. Kerüljük el az esetleges szétnyíló dobozokat.
– Amennyiben lesz doboz, amit a megrendelő külön szállít, jelezzék és kérjék a rakodásban a segítségünket.
A sikeres irodaköltöztetés titka egy profi cég igénybevétele.
Az irodaköltöztetés is lehetővé teszi a sikert, ha azt szeretné, ha egy olyan profi cég szállítsa tárgyait, akinek van tapasztalata az ilyen munkákban. Egyedüli szakembergárdája és megfelelő járműve van a feladat elvégzésére. Fontos hogy ismerje helyszíneket a közlekedést a behajtási korlátozásokat. Legyen rugalmas a felmerülő feladatok elvégzésében. Reméljük segítségére lehetünk irodájuk átköltöztetésében.