Bútorszállítás mire figyeljünk ágyak, gardróbok, szekrények szállítás folyamán?

Amikor a teljes lakásunkat költöztetjük, akkor nemcsak a személyes holmijaink költöznek velünk, hanem az össze bútorunk is. Ha profi céget bízunk meg a bútorszállítással, akkor akár karba tett kézzel is figyelhetjük a szállító cég munkatársainak munkáját. De hogy magunkénak érezzük a feladatot, érdemes megfelelően előkészülnünk a költözéshez és előkészítenünk a bútorainkat a szállításhoz.

Ezekre figyelj oda bútorszállítás során

  • A szekrényekből mindent pakoljunk ki, dobozoljunk be.
  • Ha több részből áll a szekrénysor, akkor az egyes darabokat válasszuk szét egymástól.
  • A teher könnyítése miatt a szekrények fiókjait és nem rögzített polcait szedjük ki.
  • A lapra szerelhető szekrények legyenek bútorszállítás során lapokra szerelve, ez azért is fontos mert ezek kevésbe masszívak, mint az eleve
  • összeállított, csapolt, csavarozott, ragasztott társaik.
  • Ha van a szekrényünknek üvegbetétes része, azt is különítsük el és csomagoljuk be alaposan.
  • Ha kulcsra zárható egy szekrény, akkor használjuk a kulcsot rendeltetésszerűen.
  • Ha nincs kulcs, akkor a szekrényajtókat ragasszuk le, mert szállításnál problémát okozhatnak a kinyíló szekrények.
  • Ha a szekrényünkben beépített széf van, akkor azt mindenképpen szereljük ki, hiszen a széf súlya sokkal nehezebbé teszi a szekrény szállítását.
  • A gardróbszekrényekből a ruhákat zsákolójuk be.
  • Amennyiben a gardróbunk lapra szerelhető, akkor csavarozzuk szét a részeket, ugyanis a hatalmas gardróbok nehezebben szállíthatóak, ráadásul minél nagyobb egy ilyen bútor, annál nagyobb szállítójárműre van szükség. Tehát a költséghatékonyság szempontjából is elhanyagolható az egyes bútoraink mérete.
  • Az ágyak, ülőgarnitúrák fekvőfelülete általában sínes megoldással van szerelve. Ezáltal azok könnyen és gyorsan két részre szedhetőek szét, és ugyanígy alakíthatóak vissza.
  • Ha nem sínes megoldású az ágyunk, akkor mindenképp szükséges egy szorító spanifer alkalmazása, hogy az ágyunk szállítás közben ne tudjon kinyílni.
  • A sérülékeny, műbőr és bőr felületeket sztreccs fóliával kell védeni, ugyanis a mozgatás során kivédhetetlenül is történhetnek mechanikai behatások, amelyek kárt okoznak bennük.

 

Költöztetés bútorszállítás a dióköltöztetéssel

Ha a Dióköltöztetést választja a bútorszállításhoz, költözéshez, akkor szakembereink tudnak segíteni a bútorai becsomagolásában.

Ha költöztető cég végzi a bútorszállítást, akkor is érdemes végiggondolni az alábbiakat:

 

Bútorszállítás esetén érdemes átgondolnunk 

  • Ha meg szeretné a munkánkat könnyíteni, akkor használjon a bútorok körbetekeréséhez folpackot és/vagy pufifóliát. Mindkettő beszerezhető a barkács áruházakban.
  • A kényesebb bútorokat mindenképpen védőburkolattal kell ellátni.
  • A szekrények sarokrészeihez érdemes szivacsbetéteket betenni, hiszen a bútorok sarkai a legsérülékenyebbek.
  • Bár nem közvetlenül a bútorok csomagolására vonatkozik, de nagyon fontos tényező, hogy felmérjük előre, hogyha emeletes házban lakunk, hogy mekkora bútorok férnek be a liftbe. Érdemes előre jeleznünk a bútorszállítást végző cégnek, hogy igénybe tudják-e venni a liftet vagy sem.
  • A másik fontos tényező, hogy a lakásunkhoz közel tudjanak parkolni, ugyanis a pakolás időtartalmát is meghosszabbítja, ha nagyobb távolságra kell a bútorokat elcipelni a szállítójárműhöz. Milyen a szakszerű bútorszállító cég, olvassa el blogunk írását erről.

Ha jól elő tudunk készülni, akkor nemcsak a bútorszállítást végzők munkáját könnyítjük meg, hanem a saját pénztárcánknak is jót teszünk, főleg ha a bútorszállítást órabérben végzi a cég.

Amikor az Ön számára oly kedves tárgyakat, bútordarabokat egy cég szakembereire bízza, joggal várhatja el tőlük, hogy maximális odafigyeléssel és körültekintéssel járjanak el munkájuk során. Amennyiben bútorszállítás a feladat, legyen szó akár értékes antik darabokról, akár a nemrég méregdrágán beszerzett szekrénysorról, természetes igény az Ön részéről, hogy azok épségben érkezzenek meg az új otthon helyszínére.

MEGBÍZHATÓ BÚTORSZÁLLÍTÁS BUDAPESTEN ÉS ORSZÁGOSAN

A bútorszállítás során a lépcsőfordulók, az ajtók számos sérülési lehetőséget rejtenek magukban, ezért nagyon fontos, hogy olyan szakembergárda mellett tegye le voksát, akik nem csak gyorsan, hatékonyan és kedvező áron dolgoznak, de teszik ezt úgy, hogy közben nem sérülnek meg a rájuk bízott bútordarabok. Cégünk nagy gyakorlattal tevékenykedik lakásokban, irodaházakban és raktárakban is, illetve a fuvarozás során is rögzítjük bútorait, hogy egy-egy kanyar alkalmával ne érje sérülés őket. Forduljon hozzánk bizalommal, egyéni igényeinek is igyekszünk maximálisan eleget tenni!

A bútorszállítás sokak életében örömteli esemény, ám kétségkívül felfordulással és rengeteg tennivalóval jár. Míg a ruhák, apróságok, elektronikai cikkek elcsomagolására jobban odafigyelünk, addig a bútorokat hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, s csak a költöztetők érkezésekor derül fény arra, hogy valójában ezekkel adódhat a legtöbb probléma. Körültekintéssel és a folyamat alapos megtervezésével azonban elejét vehetjük annak, hogy váratlan szituációk adódjanak a szállítás során.

 

A bútorszállítás sokak életében örömteli esemény, ám kétségkívül felfordulással és rengeteg tennivalóval jár. Míg a ruhák, apróságok, elektronikai cikkek elcsomagolására jobban odafigyelünk, addig a bútorokat hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, s csak a költöztetők érkezésekor derül fény arra, hogy valójában ezekkel adódhat a legtöbb probléma. Körültekintéssel és a folyamat alapos megtervezésével azonban elejét vehetjük annak, hogy váratlan szituációk adódjanak a bútorszállítás során.

 

Költöztetés bútorszállítás

Bár a bútorszállítási területen tevékenykedő cégek általában fel vannak készülve arra, hogy egy-egy lépcsőfordulóban akár hosszasan el kell majd időzni a nagyméretű darabokkal, és megvannak a speciális trükkök az ilyen kritikus helyzetek áthidalására, mégis fontos, hogy Ön is odafigyeljen azokra a bútoraival kapcsolatos teendőkre, amelyekkel nem csak időt, de ezzel egyidejűleg pénzt is spórolhat magának, a felesleges idegeskedésről már nem is beszélve.

Mitől függ a bútorszállítás ár?

A bútorszállítás várható költségei mindig több tényező függvényében alakulnak. A következő szempontok mindegyikét érdemes figyelembe venni a költségek kalkulálása során:

  • A két ingatlan közötti távolság
  • A szükséges gépjármű mérete
  • Hány fő munkájára lesz szükség?
  • Szükség van-e csomagolási, szerelési munkálatokra?
  • Emeletre történik-e a költözés, lift használatával, vagy anélkül?
  • Kell-e túlsúly mozgatásra számítani?
  • Csomagolóanyag biztosítására szükség van-e?

A szétszerelhető darabokat mindenképpen szedje szét, hiszen a szállítás alkalmával így mozgatásuk gyorsabb és egyszerűbb. Ügyeljen a csavarokra és apró alkatrészekre, melyeket a nagy rohanásban rendkívül egyszerűen elveszíthetünk. Amennyiben nem boldogul a szétszereléssel, vagy nem volt rá ideje, szakembereink elvégzik ezt a feladatot Ön helyett, legyen szó akár szobabútorról, vagy nagyméretű beépíthető gardróbszekrényről.

A mozgatás során a fiókok, polcok eltávolításával gyorsabban megy majd a munka, célszerű tehát kipakolnia minden szekrényből. A kinyíló ajtókat ragasztószalaggal, vagy erős madzaggal javasolt rögzíteni, hasonlóképpen az ágyneműtartókkal, hogy gyorsabb, zökkenőmentesebb legyen a költöztetés.