A költöztetés perc alapú díjazással is történhet, amely sok esetben sokkal kifizetődőbb, mintha fix árért cserébe költöznénk. Magyarországon ma két típusú költöztető cég munkája a legismertebb, ha a költöztetés árát tekintjük. Az egyik a fix árú, a másik a perc alapú díjazású. Cikkünkben részletezzük mindkettőt, és arra is kitérünk, hogy miért előnyösebb sok esetben a perc alapú díjazás.
Költözés fix áron
A fix ár talán mindenki számára egyértelmű: egy bizonyos, előre meghatározott összegért teljesíti a cég a szerződésben foglaltakat. Ezek általában a teherszállító jármű és a munkások bérét jelenti, de nyilván a fix ár itt is változhat, amely függ attól, hogy hány kilométerre van a két helyszín egymástól, hogy hány munkásra van szükség, illetve hogy a csomagolást és a pakolást is a cég vállalja, vagy az már nem az ő feladatuk. A fix árú költözés is a legtöbb esetben egyénre szabott, úgy, mint a perc alapú díjazással. A perc alapú díjazással kapcsolatban azonban van egy kis különbség, erre majd a későbbiekben térünk ki.
Költözés perc alapú díjazással!
A költöztetés perc alapú díjazással azt jelenti, hogy a költöztetés ára attól függ, hogy mennyi időt vesz igénybe a folyamat. Ezt is ugyanolyan könnyű megérteni, mint a fix alapú költségeket, hiszen itt csak az időt kell számolni, sem a kilométerek, sem az üzemanyag nem számít.
Ez néha sokkal jobban meg is éri, mint a fix alapú, hiszen ha nekünk van időnk a pakolásra, akkor tulajdonképpen tényleg csak annyira kellenek a szakemberek, hogy egyik helyről a másikra elszállítsák a dolgokat, ez pedig akár 1-2 órába is beleférhet, ami igazán kevés percnek számít, tehát a díjazás is olcsóbb.
Másrészt a költöztetés perc alapú díjazással azért is előnyös, mert ha épp az a problémánk, hogy nincs időnk semmire és nem tudunk magunk bepakolni, akkor a költöztetők ezt is meg tudják oldani helyettünk, és ők nyilván sokkal gyorsabban és ügyesebben is pakolnak, mint mi. Így akár egy hétvége alatt végezhetünk is a költözéssel, sőt, mondhatnánk, hogy inkább a költöztetők, mert nekünk egy ilyen helyzetben szinte semmit nem kell csinálnunk.
A költözés előtt
A költöztetés előtt néhány fontos dolgot érdemes letisztázni a választott cég diszpécserével, a félreértések elkerülése végett. Elsősorban rá kell kérdezni arra, hogy ők hogyan dolgoznak, mit takar a szolgáltatás. A jobb cégek ebben rugalmasak, és az ügyfél igényei alapján alakítják a szolgáltatást, akár terepfelmérést is végeznek a nagy munka előtt, amely után meg tudják mondani, hogy mekkora teherjárműre van szükségük, hogy hány pakolóemberre, és hogy körülbelül mennyi idő lesz a pakolás, de ezt sokszor nagyjából az ügyfelek is fel tudják mérni. A másik nagyon fontos dolog, hogy megkérdezzék a szállító eszközök típusait és méreteit, hiszen jó tudni, előre látni, hogy mire lehet számítani, sőt, általában ebből derül ki, hogy mennyire komoly cégről van szó. Ez után még érdemes arra is rákérdezni, hogy hogy alakulnak az árak, ha valamilyen nem várt szituáció, probléma adódik.
Budapesten költözni nem egyszerű, érdemes több céget is felkeresni, megnézni az ajánlatokat, a kínálatot összehasonlítani, és csak az után dönteni. Általában a diszpécserek segítőkészsége sokat elárul, abból már tudni lehet, hogy mennyire komoly cégről van szó. A segítőkész, minden kérdésre választ adó, választ kereső diszpécser egy megbízható céget sejtet maga mögött. Ön szerint lehet azonnal, előkészületek nélkül költözi? Olvassa el a cikkünket és tudja meg!