Az egyébként sok szempontból kicsinek bizonyuló 1 – 1,5 szobás lakás költöztetés alkalmával bebizonyítja, hogy bizony igen sok bútor és holmi elfér benne. A költözés előtt állók számára a legjobb tanács az lehet, hogy kezdjenek neki időben a csomagolásnak, hiszen így elkerülhető a kapkodás és az ebből fakadó stressz. Ha mindent az utolsó napra hagyunk, úgy sajnos előfordulhat, hogy nem figyelünk eléggé a dobozok leragasztására, és a bútorok szállításra történő előkészítése is elmarad. 1-1.5 szobás lakás, vagy akár ennél nagyobb esetében is lehetőségünk van szakemberek segítségét kérni már a csomagoláshoz is. Ha nem szívesen engednénk be idegeneket otthonunkba, akkor bérelhetünk is csomagolóanyagokat, vagy beszerezhetjük a profiktól azokat a fóliákat, ragasztószalagokat, dobozokat és zsákokat, melyekkel praktikusan óvhatjuk meg értékeinket a sérülésektől.

Hogyan költözzünk 1 szobás lakásból?

Erős zsák a ruhaneműknek!

A ruhaneműk csomagolására a legjobb választásnak a bármelyik üzletben beszerezhető szemeteszsákok bizonyulnak. Természetesen, ha rendelkezésünkre áll elegendő doboz, akkor az még inkább praktikus, de a tapasztalatok szerint dobozból sosem elég, így kiválthatjuk azokat bizonyos esetekben zsákokkal. Korántsem mindegy azonban, hogy milyen típusra esik a választás. Ez esetben ne spóroljunk, ugyanis a silány minőségű, vékony zsákok hamar kiszakadnak és a terhelést sem bírják. Kevés bosszantóbb dolgot képzelhetünk el, mint azt, ha az utca vagy a lépcsőház közepén szakad ki a zoknikat, fehérneműket rejtő zsák. Ügyeljünk a lekötésre is, ezzel megkönnyítve a költöztetők feladatát.Legmegfelelőbb a festék és háztartási boltokban beszerezhető sittes zsák , ez szinte mindent elbír ami belefér.

Hogyan költözzünk 1 szobás lakásból?

Dobozok minden mennyiségben, költöztetésnél elengedhetetlen

A közeli üzletekből, kereskedelmi egységekből nyugodtan kérhetünk üres dobozokat, még örülni is fognak, hogy megszabadulhatnak a hegyszámra álló szeméttől. Bár az 1 – 1,5 szobás lakás költöztetés elsőre talán nem tűnik túl nagy falatnak, de amikor előkerülnek a könyvek, a család cipőgyűjteménye, vagy a gyerekszoba játékhalmaza, akkor kénytelenek vagyunk belátni, hogy dobozokból nem lehet eleget beszerezni. Vannak olyan eszközök, holmik, melyeket kifejezetten ezekben lehet csak megfelelően szállítani. Tipikusan ilyenek a konyhai felszerelések, a könyvek, vagy a törékeny tárgyak.

Hogyan költözzünk 1 szobás lakásból?

Matricázás többféle szempont alapján, az átlátható költöztetés érdekében

Nem csak a csomagolás kapcsán várnak ránk feladatok, de az új otthonba érkezve az is nagyon fontos, hogy minden mihamarabb a helyére kerüljön. Ha nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy napokat rá tudunk szánni az azonnali kicsomagolásra, akkor nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, melyik doboz mit rejt. Ennek legegyszerűbb módja az, ha az egyes helyiségekbe tartozó holmikat más-más színű matricával jelöljük. Hasznos lehet az is, ha a kicsomagolás szükségességének sorrendjére utaló számokat is elhelyezünk a dobozokon, zsákokon, így nem kell hosszasan keresgélni, vajon melyik doboz rejti a legfontosabb ruhadarabokat, eszközöket.

Mindegy, hogy 1 – 1,5 szobás lakás költöztetés a cél, vagy ennél nagyobb alapterületen levő bútorokat és személyes tárgyakat szeretnénk biztonságban eljuttatni az új lakásba, a szervezés rendkívül fontos. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy sokszor tényleg jobban megéri szakemberekre bízni a költöztetés feladatát, hiszen ezzel időt spórolhatunk, és a barátokat sem kell arra kérni, hogy súlyos bútorokat emelgessenek. 1 – 1,5 szobás lakás költöztetés alkalmával is forduljon tapasztalt, megbízható profikhoz, akik számára rutin feladat még a legnehezebb bútorok mozgatása is! Régebbi bejegyzésünkben már kitárgyaltuk, hogy költözzünk kislakásból. Olvassa el, megéri!

Költöztetés, bútorszállítás és lomtalanítást Budapesten és vidéken!